Tudatosan választott érzések, tudatosan választott gondolatok

Sokáig azt hittem, hogy az érzéseim egyszerűen csak megtörténnek velem. Valami történik kívül, valaki mond valamit, jön egy váratlan helyzet – és én automatikusan reagálok. Düh, szomorúság, csalódottság, félelem. Mintha az életem egy olyan film lenne, amit más rendez, én pedig csak néző vagyok. Aztán lassan rájöttem: ez nem teljesen igaz.

Az, hogy hogyan érzem magam, nagy részben azon múlik, mit gondolok egy helyzetről. Ugyanaz az esemény két emberben teljesen más érzéseket válthat ki – nem azért, mert az egyik jobb vagy rosszabb, hanem mert más a belső párbeszéde. A gondolataink olyanok, mint egy belső szűrő: rajtuk keresztül látjuk a világot, és ez a szűrő színezi be az érzéseinket.

Fontos különbséget tenni tudatosság és közöny között. A tudatosság nem azt jelenti, hogy nem érdekel semmi, vagy hogy elfordítom a fejem a nehézségektől, mint a strucc a homokban. Épp ellenkezőleg: észreveszem, mi történik bennem, elismerem az érzéseimet, de nem adom át nekik teljesen az irányítást. Nem tagadom le a fájdalmat, a félelmet vagy a bizonytalanságot, csak nem engedem, hogy ők döntsenek helyettem.

Amikor azt mondjuk, hogy „mi magunk vagyunk a gondolataink irányítói”, az nem azt jelenti, hogy soha többé nem lesz negatív gondolatunk. Lesz. Felbukkan majd a kritikus hang, a kétely, a félelem. A különbség ott kezdődik, hogy mit teszünk ezután. Elhisszük-e automatikusan, amit gondolunk, vagy megállunk egy pillanatra, és felteszünk egy egyszerű kérdést: 

Biztos, hogy ez az igazság?

Van választásunk abban, hogy mely gondolatoknak adunk teret hosszú távon. Nem tudjuk mindig megakadályozni, hogy egy-egy nehéz gondolat felbukkanjon, de dönthetünk úgy, hogy nem építünk rá egész történetet. Dönthetünk úgy, hogy keresünk egy másik nézőpontot, egy kicsit kedvesebb, elfogadóbb értelmezést önmagunkkal és a világgal szemben.

Ez a fajta tudatosság valójában önmagunk elismerése. Annak a felismerése, hogy számít, hogyan beszélünk magunkhoz, hogyan értelmezzük a történéseket, és milyen belső hangot erősítünk fel. Nem gyengeség, hanem bátorság azt mondani: felelősséget vállalok azért, hogyan érzem magam. Nem a körülmények tökéletességétől várom a békét, hanem apránként, gondolatról gondolatra építem fel magamban.

Nem kell egyik napról a másikra „pozitív gondolkodóvá” válni. Elég, ha ma egyetlen gondolatnál megállsz, és megkérdezed magadtól: 

Biztos, hogy ezt akarom tovább forgatni a fejemben?

Minden ilyen apró döntés egy lépés afelé, hogy ne csak elszenvedője, hanem alakítója legyél a saját belső világodnak.

Blogunk legfrissebb bejegyzései